A szülő olyan akár egy erős tölgyfa, melynek újra meg újra fejjel megy a gyermek, míg meg nem érti , hogy a fa erősebb nála, és jobban teszi, ha legközelebb inkább megkerüli.
Szülőként, sokszor azzal kell szembesüljünk, hogy a gyermek szívből utálja a szülei által szabott határokat. A szülő és a gyermek feladat merőben más: a gyermeknek az a dolga , hogy próbára tegye szülei rendíthetetlenségét, így szerezve tapasztalatot a valóságról. A szülő feladata, hogy sikeresen állja a próbát, beleértve a dühkitöréseket,a duzzogást, a haragot és sok más egyebet is. A határok tanítása nehéz vállalkozás. A legtöbb szülő számára küzdelemmel jár a határok következetes betartása, illetve annak elérése, hogy gyermekeik saját határokat állítsanak ki.
Semmivel sem segíthetünk jobban gyermekeinknek a fejlődésben, mint azzal, ha szeretjük őket. Mi, szülők jelentjük számukra az elsődleges támaszt, ezért nekünk kell biztosítanunk az életükhöz szükséges közelséget, bensőségességet és gondoskodást. A meghitt kapcsolatot azonban megzavarja , ha a szülőnek is szüksége van a gyermekre. A szülő gyermek kapcsolatból így lesz társ függés.
A baj akkor kezdődik a szülő gyermeke közelségére vagy szeretetére szorul betöltetlen szükségletei miatt, és akaratlanul is a szeretet és a melegség forrásaként kezeli a gyermeket, aki emiatt túl korán szülői szerepbe kényszerül.
A gyermekek boldogan vállalják a szülő szerepét apjuk vagy anyjuk mellett. Nem mintha tudatosan ezt akarnák: arról van csupán szó, hogy mindennél jobban vágynak a kapcsolatra.Amennyiben a kapcsolathoz az szükséges, hogy vigaszt és támaszt nyújtsanak anyjuknak vagy apjuknak, vagy betöltsék egyéb érzelmi szükségletét, ezt a szerepet fogják magukra ölteni.
A szülői szerepbe kényszerült gyermek felnőttként hajlamossá válik a túlzott gondoskodásra, a depresszióra vagy a szenvedély betegségekre. A gyermekétől függő szülő sem jár jól, hiszen képtelen lesz megfelelő határokat szabni vele szemben. A gyermek hamar rájön, hogy a szeretet megvonásával bármit elérhet.
A nézeteltérés nem veszélyezteti a szeretetet, sőt valójában csak akkor tudunk igazán szeretni valakit, ha megőrizzük vele szemben a különállásunkat. Ha mindig mindenben egyetértünk szeretteinkkel , akkor baj van.
Tévhit:hogy a rossz dolgok maguktól is elmúlnak, holott a világ sajnos nem így működik.Akkor sem tanácsos ebben az eshetőségben reménykednünk, ha például elkaptunk egy fertőzést, vagy megrongálódott a házunk teteje.
Nem várható el tőlük, hogy egyszer csak megfékezik saját akaratosságukat vagy helytelen viselkedésüket: " A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság"Példabeszédek 22,15
Szükségük van a szüleikre, akik kívülről határokat szabnak számukra, helyreigazítják és korlátozzák őket, illetve bizonyos nevelő célzatú következményeket érvényesítenek az életükben, míg a gyermekek belsővé nem teszik a határokat.
