2009. október 12., hétfő

Kismamáknak és már gyakorlóknak hasznos ötletek:)

A családi feladatok ellátása

Hogyan tudjuk kielégíteni a többi családtag igényeit, és ellátni a háztartási feladatokat, miközben szoptatunk, és gondozzuk az újszülött babát?
Az évek során a La Leche Liga tagjai kidolgoztak néhány olyan módszert és fortélyt, amelyek segítséget jelenthetnek nekünk is. Ezek lényege, hogy mindig az emberek legyenek a fontosabbak a tárgyakkal szemben. A családtagok szükségleteivel való foglalkozás legyen mindig az elsődleges célunk, és csak ezután törődjünk a takarítással vagy a tulajdonunkkal. Emellett azt is tartsuk mindig szem előtt, hogy a saját családunk értékrendje talán nem egyezik feltétlenül a szomszéd, vagy a kedvenc (gyermektelen) unokatestvérünk prioritásaival. Nem biztos, hogy mások normái vagy értékei a számunkra is megfelelőek. A babák olyan rövid ideig kicsik; kár volna ezeket a bepótolhatatlan hónapokat a kisbaba csodálása és gondozása helyett elfecsérelni azzal, hogy mások igényeinek próbálunk eleget tenni.

A házimunka és az ÚJ BABA

A tökéletesen vezetett háztartás szinte lehetetlen az új baba mellett. A merev háztartási rutin tarthatatlanná válik a baba rendszertelenül jelentkező szükségletei miatt. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy rendezett életünk törvényszerűen kaotikussá válik a baba érkezésével, de készüljünk fel rá, hogy a háztartáshoz való hozzáállásunkat célszerű lesz megváltoztatni.
A titok nyitja a leegyszerűsítés. Valamelyik délután járjuk be az otthonunkat, és keressünk olyan tárgyakat, amelyeket el kellene tenni, máshogy kellene elrendezni, vagy ki kellene dobni! Ugye zavaró látni, hogy porosodnak a polcon a dísztárgyak, csecsebecsék? Tegyük őket inkább el, és a helyükre tegyünk növényeket, melyekkel szebbé varázsolhatjuk a szobát! És gondoljunk csak a mindenféle kacattal teli, túlzsúfolt szekrényünkre! Ha még a terhesség alatt rendet rakunk a feleslegessé vált dolgok között, akkor később már nem idegesíthetnek. Dobjuk ki a megjavíthatatlan vagy használaton kívüli tárgyakat! Ha csak máshová pakolnánk át őket, akkor nemsokára ott botlanánk beléjük. A még megtartandó dolgainkat pedig dobozoljuk be, és tegyük el a padlásra vagy az alagsorba.
Az évszaktól függetlenül végezzük el a gyermek születése előtt a "tavaszi nagytakarítást"! A könnyebb házimunka nemcsak mozgásnak jó, hanem később örülni is fogunk, hogy elvégeztük, amikor már szívesebben töltenénk a kisbabával az időnket. A kismamáknál gyakori jelenség, hogy a várandósság utolsó hónapjaiban hirtelen nagy erővel látnak neki a lakás tisztításához, szépítéséhez: ezt hívjuk "fészekrakás"-nak.
Pakoljuk át a takarítószereket számunkra könnyen elérhető helyre (de magasra, hogy a gyermek ne juthasson hozzájuk)! Jól jön majd, ha kéznél vannak, így gyorsabban lehet majd pl. fürdőszobai tükröt pucolni, vagy kagylót súrolni zuhanyozás előtt, vagy amíg 3 éves gyermekünk a kádban fürdik. A fürdőszobát perceken belül tisztává varázsolhatjuk, ha a –már begőzölt- tükröt, a kagylót és a vizes padlót feltöröljük egy már amúgy is kimosandó törölközővel.
Ahol kisbaba van, ott a házimunkát szinte mindig apró, gyors lépésekben oldjuk meg. A konyhában gyors tempóval öt-tíz perc alatt elvégezhetők a számunkra legfeltűnőbb házimunkák, mint pl. a reggeli edények elmosogatása, vagy a hűtő előtti piszkos padló felmosása. Emellett jó érzéssel tölt el, ha készen vannak. A nap folyamán inkább a már elvégzett feladatokra összpontosítsunk, kezdve a legfontosabbal, a gyermek ápolásával, és nem pedig a még ránk váró munkára.
Ágyazzunk meg, vagy nem, ahogy nekünk tetszik! Régi jó szokás a párnákat reggel megigazítani, és a takarót kitenni szellőzni. Ha az ágy nincs pléddel letakarva, vagy netán összecsukva, akkor a nap folyamán talán gyakrabban fekszünk le majd szoptatni. Az, hogy sose legyenek otthagyva a mosatlan edények, szinte lehetetlen elvárás. Ha a baba nem hajlandó kivárni, hogy elmosogassunk az étkezés végén, akkor talán egyszerűen csak töltsük fel a mosogatót meleg, mosogatószeres vízzel, és hagyjuk az edényeket ázni. Később biztos akad majd rájuk alkalmasabb pillanat. Ha van mosogatógépünk, olyankor pakoljuk be vagy ki belőle az edényeket, amikor a baba éber, és szívesen lenne karban vagy babahordozóban. A csecsemők általában nagyon szeretik az edények átpakolásával járó állandó vízszintes és függőleges mozgásokat. Ne siessünk! Vannak babák, akik megnyugszanak a folyó víz hangja hallatán, és rengeteg nyűgös csecsemő aludt már el babahordozóban, amíg anyukája porszívózott.
A kicsiknek elkerülhetetlen velejárója a rendetlenség. A szerteszórt dolgokat azonban könnyen eltakaríthatjuk, ha van egy "rumlifogónk"- egy doboz vagy kosár, amit magunkkal vihetünk a ház körül, beledobálva a széthordott tárgyakat. Ezzel a módszerrel akár negyedóra alatt is rendet rakhatunk; a rumlifogó tartalmát pedig elpakolhatjuk később, ha több időnk lesz. Így a vendéget beengedhetjük bokaficam veszélye nélkül. A legfontosabb tárgyakat, mint pl. a kulcsokat, azonnal tegyük a helyükre, mivel ezzel a mozdulattal sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat.
Szokjuk meg, hogy a kulcsokat mindig ugyan arra a helyre (pl. az ajtó mellett egy szögre) tegyük: ez az egyik leghasznosabb szokásunkká válhat. Az egyéb apró értékes tárgyaink megőrzésére napközben alkalmas lehet a farmerünk vagy a kötényünk zsebe.
A kora reggeli órákban- esetleg a reggeli utáni szoptatást követően- írjuk össze a nap folyamán elintézendő munkánkat, majd ezekből válasszunk ki egy-két feltétlenül elvégzendő feladatot. Jegyezzük meg ezt a legfontosabbat, és az első adandó alkalmas pillanatban végezzük el, mielőtt még más terelné el a figyelmünket. Ha a feladat időhöz kötött, illetve csak később oldható meg, akkor esetleg állítsuk be az ébresztőórát a megfelelő időre. Ha mindennap akár csak egy nagyon fontos feladatot fejezünk be, akkor is büszkék lehetünk erre az eredményre, attól függetlenül, hogy mit nem végeztünk még el. Óvakodjunk attól, hogy a baba alvásideje alatt mindig takarítsunk, tisztítsunk és főzzünk! Ebből az időből szánjunk a nagyobb gyermekekre egy keveset, pihenjünk mi magunk is egy kicsit vagy esetleg szenteljünk időt a saját hobbijainkra.

MENÜTERVEZÉS

Újszülött csecsemővel az életünkben rendkívül fontos megtanulnunk előre főzni. Ennek a művészetnek az elsajátítása majdnem olyan fontos lehet számunkra, mint maga a pihenés. Sok nő dupla adagokat főz a terhesség utolsó heteiben, majd lefagyasztja a megmaradt adagokat. Van, ahol a várandós asszonynak "vacsi-bulit" adnak figyelmes barátnői, melyen előre elkészített, lefagyasztott ételekkel (és azok felmelegítési, tálalási leírásával) ajándékozzák meg a kismamát. Szintén kedves örökzöld gyakorlat, ha az újszülött családjának készételt adnak az ismerősök.
A baba érkezése után mindig az egyszerűségre törekedjünk a menütervezésben. Esetleg írjuk föl a kedvenc egyszerű egytálételeinket, és mindig tartsunk otthon a hozzávalókból. A friss gyümölcs egyszerű és tápláló desszert vagy uzsonna.
A mikrohullámú sütő, ha van ilyenünk, lehetővé teszi, hogy gyorsan főzzünk, vagy az előre elkészített ételt hamar felmelegítsük étkezéskor. Olcsó, de hasznos tárgy a vas hő-elosztó lemez, melyet a leégést megelőzendő, a tűzhelyre helyezünk a fazék és az égőrózsa közé.
Egy utolsó gondolatként: most szokjunk rá (újból) a konyhai biztonságra! A tűzhelyen minden fogantyút és fület fordítsunk befelé úgy, hogy a gyermekünk ne érhesse el! A baba még az anyja karjaiban is meglepően messzire képes nyúlni. A késeket és más éles tárgyakat tartsuk gyermek által nem hozzáférhető helyen!

ENERGIA-UTÁNPÓTLÓ NASSOLÁS

A szoptató anyának és a mozgékony kisgyermekeknek egyaránt szükséges a gyakori étkezés. A gyermekek megnyugtatására, és ahhoz, hogy "vacsoráig bírják ki," kínáljunk salátás harapnivalót! Ehhez egyszerűen néhány friss, nyers zöldséget és gyümölcsöt kell összeválogatnunk. (Három évnél fiatalabb gyereknek nem ajánlatos nyers sárgarépát vagy diófélét adni, mivel a kis darabokat véletlenül tüdőre szívhatja!) Az óvodás korú gyermekek boldogan besegítenek a leveles zöldségek mosásában és feltépkedésében, a karfiol vagy brokkoli rózsáira való törésében, az almák fényezésében vagy az ételeknek a tányéron való elrendezésében. Reggel készítsük el ezeket, és tartsuk a hűtőben, hogy később kéznél legyenek! Ha sajtot, kemény tojást vagy főtt húscsíkokat is kínálunk, akkor fehérjét és plusz energiát is biztosítunk az egészséges harapnivalóval.
A fáradt kicsiket hamar felvidítja egy pár perces evés az asztalnál ülve, amikor már egyébként is éhesek és nyűgösek lehetnek. Zenével –egy kedvenc kazettával, vagy saját "élőadásban"- tehetjük ezt az időt még kellemesebbé. A saját gyermekkorunk dalai a picik számára újak és érdekesek, és számukra is szép emlékekké válnak.

MOSÁS

A baba érkezése után mindig meglepő a mosás mennyisége, és hogy a szennyestartó milyen hamar lesz tele. Még szülés előtt vegyünk ésszerű mennyiségű ruhát (különösen zokniból és alsóneműből) az egész család számára, hogy ne kelljen mindennap, vagy minden másnap mosnunk. Sok anya még szülés előtt vásárol néhány (vagy akár egy tucatnyi) vékony, olcsó mosdókesztyűt. Ezek mindenféle feltörléshez jól jönnek, és fürdetésnél is hasznukat vehetjük a pici, érzékeny fülek és a baba hajlatainak tisztításában.
Előbb-utóbb azonban csak eljön a mosás ideje, és a legjobb megoldás természetesen a rendelkezésre álló berendezések függvénye. Akár máshol vagyunk kénytelenek mosni, akár saját géppel, vegyük igénybe házastársunk segítségét! Ha ő még nem ismeri a mosógép használatának rejtelmeit, itt az idő, hogy megtanulja! Mosás közben jó hasznát vehetjük a babahordozókendőnek, vagy kengurunak: akárhol is végezzük el a mosást, így egyszerre tarthatjuk a picit megnyugtató testközelben és végezhetjük el feladatunkat is.
Használjunk két-három olcsó műanyag vödröt a foltos ruhák beáztatására. Így akkor moshatjuk majd ki őket, ha lesz rá alkalmasabb idő. Szintén nagy segítség, ha van valami rendszerünk a ruhák szín szerinti előszortírozására, mellyel könnyebben láthatóvá tesszük, ha összegyűlt egy mosóprogramra való ruha, és a mosógép is hamarabb feltölthető.
A totyogó gyermekünk nagyon szeret majd a mosott ruha kiteregetésében, illetve összehajtogatásában segédkezni. Sokan tudjuk már tapasztalatból, hogy a mosott ruha egy része ugyanolyan jól használható hajtogatás nélkül is.
Különösen az alsóneműt érdemes egyszerűen felsőkre és alsókra válogatni, majd fiókba, más tartóba vagy polcra eltenni. A tiszta zoknikat rakhatjuk két kosárkába –egybe a fehéreket, a másikba a színeseket- és a nagyobb gyermekek és felnőttek kiválogathatják ezekből saját zoknijaikat.
Ha szokásunk a vasalás, ennek felfüggesztését is vegyük most fontolóra. Alkalmazzuk a "10-perces-tesztet:" a kivasalt ruhát vegyük fel és figyeljük meg, hogy az 10 perc elmúltával használtabbnak, gyűröttebbnek néz ki. Ugyanezen ruhadarab a szárítóból vagy a szárítókötélről felvéve, vasalás nélkül is kisimul magától, és így 10 perc után ugyanúgy néz ki, mintha kivasaltuk volna. Valóban megéri-e, tehát, ha az időnket és az energiánkat (sajátot és elektromost!) vasalással fecséreljük el?
Tervezzük el most, hogy hogyan fogjuk a mosást szinten tartani, és főképpen gondoljunk munkacsökkentési lehetőségekre. Például ügyeljünk arra, hogy a fürdőlepedőinket olyan helyre akasszuk fel, ahol azok hamar megszáradnak, így két mosás között tovább használhatjuk azokat. A kéztörlőt tűzzük a törölközőtartó-rúd köré biztosítótűvel, hogy a nagyobb gyermekek is kezet törölhessenek anélkül, hogy a törölköző a földön, majd következésképpen a szennyesben kössön ki.

BIZTONSÁG

A házimunka elvégzése és a nagyobb gyermekek gondozása közben időnként szükségünk lehet rá, hogy a csecsemőt valahová biztonságos helyre tehessük le. A legbiztonságosabb hely a baba számára a padlóra terített kis szőnyeg vagy takaró, ahol nyújtózkodhat, rugdoshat és nézelődhet kedvére.
A kisbabát sose hagyjuk felügyelet nélkül az asztalra vagy pultra helyezett babaülésben! Könnyen lelökheti magát a mozgékony csecsemő, és egyszer csak ülésével együtt leeshet a földre. Szintén komoly veszélyforrás a pelenkázó asztal. Szíjazzuk le a gyermeket, vagy inkább vigyük magunkkal, ha valami kelléket máshol felejtettünk, vagy el kell szaladnunk a telefonhoz vagy ajtót nyitni! A még megfordulni nem képesnek vélt baba másodperceken belül leeshet, és komoly sérüléseket szenvedhet ezáltal.
Itt teszünk említést a bébikompokról is. Túl sokszor fordult már elő, hogy babák kompban zuhantak le a lépcsőn. A komp emellett visszatartja a babát az ügyesedésben, mivel nem engedi, hogy a gyermekben természetesen kifejlődjék a kúszással járó kar, láb és szemkoordináció. Biztonságosabb az olyan kissé ruganyos, fémvázas textil ülőke, melyet a földre helyezünk.
A legtöbb anya számára se nem hasznos, se nem szükséges a járóka. Mire elindul, a babának szüksége van a szabadságra, hogy felfedezhesse környezetét. Az etetőszék is veszélyes lehet, bár segítséget jelent, amikor a gyermek már képes szilárd ételféléket enni. Vásárlás előtt győződjünk meg róla, hogy az etetőszék lábai elég széles alapot biztosítanak, és a széket nem lehet könnyen fellökni! Szintén fontos, hogy legyen biztonsági öv: a beszíjazott gyermek nehezebben tud kimászni, illetve –esni. Mindig használjuk a biztonsági övet –ez csak másodpercekbe telik!

Szakítsunk időt a TÖBBI GYERMEKRE

A nagyobb gyermekünk –a volt baba –könnyebben viseli el, hogy már nem csak ő van a középpontban, ha sok szeretetben és biztatásban részesül. Ha nyűgös a csecsemő, elmondhatjuk a nővérének: "Marcsi, amikor Te ilyen pici voltál és éhes lettél, mindig arra kértem Erzsikét, hogy legyen türelmes, és várja meg amíg megetettelek (vagy ringattalak, megöleltelek stb)." Minden gyermek szívesen gondol arra, hogy egyszer ő volt a "sztár:" ez egy puszival jól megerősíthető pozitív gondolat. A szoptató anyának egyébként általában szabad az egyik keze, mellyel szükség szerint segíthet a nagyobbiknak, vagy egyszerűen megölelheti.
Nyugodtabban szoptathatunk, ha a nagyobbik testvérke is a közelünkben van, és nem pedig felügyelet nélkül a ház más részén. Népszerű megoldás a "szoptató sarok" kialakítása, ahol a mama, a csecsemő, és a nagytestvér is kényelmesen elfér. Itt legyen a saját székünk mellett egy kisszék vagy ülőke, és néhány érdekes játékszer. Gyakran váltogassuk a játékokat, mivel a változatosság tényleg gyönyörködtet. A georgia-i Marge Bazemore egy kis munkaasztallal egészítette ki a kínálatot, és ezáltal, miközben a kistestvérke szopik, Russ nevű kisfiával még több kreatív foglalkozást élvezhetnek együtt. Néhány a kedvencei közül:

  • Magnó: könnyen kezelhető, és Russ örül a saját, és kisöccse hangjának is.
  • Egyszerű puzzle-ok.
  • Gyurma, és egy aprósütemény-szaggató forma.
  • Bábok.
  • Viaszkréta, papír, ceruza, és kiszínező füzet.
  • Szögbeverő lap. Ehhez egy karton álmennyezeti elemet és eredetileg golflabda elütőhelynek használt műanyag szegeket használtam.
  • Diavetítő.
  • Könyvek és családi fényképalbumok.
  • Orsó és madzag tekercseléshez.

Időnként szoptasson a földön ülve! Szemmagasságban lesz a nagyobbik gyermekével, és az egész padlót használhatják játszótérnek, pl. építőkockákkal vagy egy puha labdával. Ez különösen akkor segít, ha a gyermek jobban igényli a foglalkozást. A baba iránti irigység általában legkésőbb a kicsi 3-6 hónapos kora körül fordul elő. A második gyermeküket váró kismamák sokan nehezen tudják elképzelni, hogy az új jövevényhez is ugyan olyan érzelmek fogják kötni, mint a már megszeretett nagyobb testvérhez. Létezik, hogy kétszer is előforduljon az ilyen erős szeretet? Bizony, az anyai szeretet csodája az, hogy minden újabb születéssel csökkentés vagy korlátozódás helyett megtöbbszöröződik. Nem torta, amit mindig kisebb darabokra kell osztani, hogy mindenhová jusson! Sőt, az új csecsemő érkezése az egész családot felölelő szeretetáradatot hoz magával.

KIS SEGÍTŐK

A totyogó gyermekek szeretnek mindenben segíteni, a leleményes anyák pedig kihasználják, és építenek erre a vágyra. Ha műanyag tányérokat használunk, engedjük meg, hogy a gyerek terítsen meg: a kikészített tányérokat és evőeszközöket egyenként viszi majd át az ebédlőasztalhoz. A kicsik sosem unják meg az oda-vissza járkálást, különösen akkor, ha minden "útjukat" egy mosollyal és megköszönéssel díjazzuk. Egy elérhető magasságban található ablakot vagy üveget is szívesen kipucolnak. Fújjuk be az üveget ablaktisztító folyadékkal (vagy akár sima vízzel), és engedjük meg, hogy a gyermek a feladat elvégeztével egy ujj- vagy orrlenyomattal aláírja művét.
A gyermekek nagy élvezettel sepernek kisseprővel és szemétlapáttal. Engedjük meg, hogy ők seperjenek, pl. az asztal alatt, vagy más nyílt helyen. A portörlést könnyen elvégzik a kis kezek egy régi kesztyűvel vagy zoknival. Ha anya is segít, akkor a járni is alig tudó gyermek is hamar megtanulja, hogy a rendrakás idején a játékokat vissza kell hordania a kosárba.
Az óvodás gyermeknek rengeteg, számára kihívást kínáló foglalkozásra van szüksége, hogy boldog legyen és ne csináljon rosszat.

APA IS SEGÍTHET!

A megértő férj lehet a szoptató anya egyik legértékesebb kincse. Ha otthon van, és nekünk egy kis nyugalomra van szükségünk, átveheti a babát, és foglalkozhat a nagyobb gyerekekkel is, amelynek ők nagyon örülnek majd.
Az apák a nagyobbacska gyerekek lefoglalásának nagy mesterei, különösen amikor az anya szeretne egy kicsit csak a babával foglalkozni, vagy ha a baba alvásidejét fürdésre vagy pihenésre szeretné használni. A néhányéves gyermek hancúrozhat apával; a mesék is apa mély hangján szólnak a legjobban.
Az apa-gyerek kapcsolat sokszor akkor virul ki igazán, miután a kistestvérke megérkezik. Adjuk hálásan az apa tudtára, hogy mennyire fontos az ő szerepe, és biztassuk, hogy többet foglalkozzon a nagyobbakkal. Készüljünk fel arra is, hogy legjobb barátokká válnak majd.

IDŐSEBB GYEREKEK

Ha vannak már gyermekei, biztos tart attól, hogy nem lesz ideje velük is foglalkozni, ha a kisbaba már meglesz. "Lesznek-e olyan pillanatok, amikor a nagytestvérnek és a kisbabának is egyszerre lesz rám szüksége?" Bizony lesznek, de a gyerekek ezeken az alkalmakon keresztül tapasztalják meg a jó emberi kapcsolatok alapjául szolgáló kölcsönös szeretetet és megértést. Nagyobb gyermekeink így tanulnak meg tekintettel lenni a másikra, és először a magatehetetlen gyerek szükségleteire gondolni. Segítsünk, hogy a gyermek ezt értse meg!
Amikor az új családtag érkezéséről beszélgetünk, kérjük meg az idősebb gyerekeket, hogy ők is gondolkodjanak rajta, hogyan lehetne egymásnak a legtöbbet segíteni. Emlékeztessük őket, hogy az egész családban egyedül a csecsemő lesz az, aki kizárólag anyjától függ –csakúgy, mint ők ebben a korban. Ha a gyermek így gondol rá, akkor könnyebben tudja elismerni (ha nem is mindig elfogadni), hogy tényleg a babát kell először ellátni.
A terhesség ideje kiváló alkalom arra, hogy az idősebb gyerekeket megtanítsuk különböző háztartási feladatok elvégzésére. Olyan munkákat válasszunk, amelyek megfelelnek a gyermek fejlettségének, és ha csak lehet, dolgozzunk együtt a gyerekkel: így megtanulják a feladat helyes elvégzési módját, és még a legunalmasabb házimunka is (pl. mosogatás) értékes beszélgetésre, közös gondolkodásra ad lehetőséget. A gyermekek nem kérnek időpontot a mély érzelmek megosztására. Ellenkezőleg, a gyermekek a mindennapi feladatok közben számolnak be gondjaikról, amikor a kezük dolgozik, de szívük és lelkük kitárul.
Ne lepődjünk meg, ha a kis segítőink nem mindig örülnek a munkának –ez természetes! Dicsérjük meg őket, és legyünk türelmesek! Mindenkinek jólesik, ha tudja, hogy szükség van rá.
A gyermek sincs ezzel másképpen, és javára szolgál a tudat, hogy a család számít a segítségére, a kiosztott feladatok elvégzésében. Ne szalasszuk el ezt a kincset érő lehetőséget! Segítsünk a nagyobbaknak, hogy fogadják el a felelősséget, és élvezzék a munka elvárásával és sikeres elvégzésével járó önbecsülést!
Az iskolás gyermekek általában könnyen elfogadják az új babát: örülnek a babának, és ez fordítva is igaz.
A problémák az átlagos elfoglaltságon kívüli, a szülő idejét is igénybe vevő foglalkozásokból erednek. Ha az anya autóval viszi a gyereket sportedzésekre és különórákra, vagy különböző programokon és projekteken vesz részt a gyerekével együtt, a kisbaba érkezése után ezek óriási plusz terhet jelenthetnek számára.
Egyelőre kénytelen leszünk az elfoglaltságainkat reálisan végiggondolni, és a vállalt feladatokat elviselhető számra csökkenteni. Csak azokat a dolgokat vállaljuk, amiket a kicsi mellett valóban képesek leszünk kényelmesen elvégezni! A férjünk nagy segítséget nyújthat, ha lehetőségei szerint részt vesz a nagyobb testvérek foglalkozásain. Ha egy adott program nagyon fontos a gyerek számára, de sem Ön, sem férje nem tud rá időt szakítani, esetleg egy másik szülő segíthet, ha megkérjük. Például egy pár hétre egy barátnő vagy szomszéd átvállalhatja a gyerek oda-vissza szállítását, és a szívességet majd egyszer visszaadjuk.
Ha a babával együtt kell autóznunk, elengedhetetlen kellék a gyermekbiztonsági ülés. Ha minden esetben használjuk kezdettől fogva (már a kórházból hazaszállításnál is), akkor a baba is hamarosan elfogadja mindennapi történésnek. A gyermek számára a hátsó ülés a legbiztonságosabb hely. Szoptassuk meg a babát indulás előtt, így anya is, baba is nyugodtabban utazik! Ha a csecsemőnek érkezés előtt mégis szopnia kellene, biztonságos helyre álljunk félre és lássuk el! A késésre ennél nincs is jobb magyarázat!
A reggeli munkába- és iskolába indulás általában verseny az idővel, ezért sokat segít, ha a teendőinket előre megtervezzük. A LLL egyik társalapítója, Betty Wagner ezt a problémát úgy oldotta meg, hogy a szokásosnál kb. 20 perccel korábbra állította be ébresztőóráját. Az ébresztés után pedig ismét beállította a vekkert a szükséges ébresztési időre, és még ágyban megszoptatta a babáját. Így legalább tudta, hogy a pici már nem volt éhes, mikor már tényleg fel kellett kelnie az idősebb gyermekeinek segíteni.
Büszke lesz a nagyobb gyermekeire, mert lassan meg fogják érteni a baba tehetetlenségét, és el fogják fogadni a tőlük elvárt áldozatokat. Sokunk számára megnyugtató érzés, hogy a csecsemő sírása legalább annyira zavarja a nagyobb gyermekeket, mint minket: érzik, hogy nincs minden rendben, és csak akkor nyugszanak meg, ha a baba is ismét boldog. Jó példával szolgálhatunk az egész család számára, ha vidáman mindig a baba szükségleteit kezeljük a legfontosabbként.
Ezzel a saját gyermekeinket is felkészítjük a jövőbeli szülői szerepükre.

Részletek a "Womanly Art of Breastfeedig" című könyvből


Nincsenek megjegyzések: